Játékstílusok

CQB - Épületharc a Kaptárban


Az étterem egyik íróasztalába egy széfet rejtettek, melynek tartalma mind 2 csapat számára életbevágóan fontos. Ahogy a csapatok beléptek a helyiségbe működésbe lepett egy bombára szerelt időzítő, ami az asztalon található. Így már csak 2 percük maradt a csapatoknak mielőtt a bomba felrobban. Ha a bombát megpróbálják elmozdítani, azonnal aktiválja magát. Ez egyik csapat számára sem túl jó hír. Ellenben mind a két csapat rendelkezik hamis azonosítóval, amit ha belehelyeznek az időzítőbe az ideiglenesen megáll és 2 perc után feltöri a bomba mozgásérzékelőjét, így ki lehet vinni a szerkezetet az épületből. Mind a két csapatnak ugyanaz a célja. Behelyezni az időzítőbe a saját azonosítójukat, megvédeni a bombát 2 percig hogy a másik csapat na tudja szintén feltörni a mozgásérzékelőt, majd kivinni a bombát, úgy, hogy a másik csapat közbe ne tudjon hozzáférni a széfhez.

Röviden:
Mind két csapatnak 2 perce van hogy megérintse a „bombát” és ezek után további 2 percig kell védeniük úgy, hogy a másik csapa nem érhet hozzá. Ha ez sikerült, és hatástalanították a „bombát” ki kell vinniük a saját bázisukhoz.

Manhunt (Embervadászat)


Egy különleges alakulat négy tagja ellenséges vonalak mögött rekedt. Céljuk, hogy kikerüljék a közeledő járőrcsapatot. Persze, ez koránt sem olyan egyszerű feladat, hiszen az ellenség megérezte a betolakodók jelenlétét. Továbbá az is nehezíti a feladatot hogy, ha felfedezik őket számolniuk kell a többszörös túlerővel. Bár még akkor sincs minden veszve, hiszen a két tüzér fegyvere egyidejűleg másodpercenként 20-30 golyó kilövésére is képes, ami hamar végezhet a nagy létszámú járőrcsapat több tagjával is. Innentől kezdve már csak két esélyük van a biztos halál elkerülésére. Az egyik és egyben a legnehezebb az, hogy megsemmisítsék a létszámfölényben lévő járőröket a két mesterlövész segítségével, kiknek markerük pontossága segíthet a már jól felkészült járőrök kiiktatásában. De ez a hadművelet a csapat teljesen megsemmisüléséhez vezethet. A másik lehetőség pedig az, hogy kihúzzák míg a járőrök felsőbb utasításra el nem hagyják a területet (vagyis a szimuláció ideje véget nem ér).

Röviden:
4 játékos elbújik az erdőben (2 automata, 2 sniper) a többi 2 perc után keresni kezdi őket (12-16 fő, félautomatákkal), ha lejár az idő a négyfős csapat nyer.

Capture the flag (Zászlórablás):


A két sereg már napok óta étel és ital nélkül egymással szembe halad az erdőben vállukon hordva a nemzetük zászlaját. Miután megpihennek és letáboroznak tudomást szereznek egymás jelenlétéről (ezzel kezdetét veszi a játék). A két sereg vezére rájön: ahhoz, hogy megnyerjék a csatát, vissza kell hozni a sereg harci kedvét és erre nincs is jobb mód mint az ellenség véres zászlaját meglobogtatni a saját bázisukon. De a harci kedvet semmi sem ronthatná jobban mint az a tény, hogy eltűnt a saját nemzetük zászlaja...

Röviden:
Az nyer, aki mindkét zászlót a bázisára viszi, mielőtt lejár a játékidő.

Defend the Base (Bázisvédés)


A feladat nagyon egyszerűnek hangzott a mélységi felderítők számára. Felkutatni az ellenség bázisát, majd bemérni a célpontot a távolsági lézerrel és továbbítani az adatokat a légierőnek. Az erre kapott műszer természetesen elromlott. A csapat valamely tagjának be kell jutnia a bázisba, mert onnan kell továbbítani a jelet, hogy a légierő megkapja a megfelelő koordinátákat. Nagy vérfürdőre lehet számítani mire egy katona is bejut élve az ellenség bázisára, de valakinek ezt a munkát is el kell végeznie...

Röviden:
Az egyik csapatnak meg kell védeni a bázist a másiknak be kell jutnia vagy meg kell semmisíteni a bent lévő csapatot.

Ammo Rush (Lőszerfutam)



A fák lombjai között látszik, hogy a harctér felett egy katonai gép suhan el és kidob egy lőszeres ládát... Na de kinek? Gondolják a katonák, hiszen a láda a két fél között ért földet. Mind két fél számára jól jönne ez a kis utánpótlás, és az is ha ezt a sok muníciót nem az ellenség szerzi meg. Ezért tűzharcba is keverednek és az egyre fogyó lőszer hatására a láda már-már életfontosságúvá válik.

Röviden:
A pálya közepén található ládát el kell hozni a saját bázisra. A játékot kétféle módon lehet játszani:
  • Üres ládával.
  • A ládába mindkét csapat belerak x számú lőszert (pl: mindenki 25 darabot) és azé a csapaté lesz aki ezt vissza tudja vinni a bázisra.
Man hunt

Capture the flag

Capture the flag

Defend the Base

Ammo rush